Egy kiscica kalandjai
Milena Lukesová - Helena Zmatliková
EGY KISCICA KALANDJAI
Halkan, nem kell ijeszteni,
kiscica ez: ci-ci-ci-ci!
Jól megbújik a kosárban,
milyen helyes kiscicánk van.
Már nézeget, jaj, kiugrik!
Kint a mezőn fűbe bújik.
A tulipán, de csodaszép,
pöttyök díszítik levelét.
"Dehogy pöttyös a levelem,
tiszta zöld az, így nevelem.
A pöttyök rajta katicák,
a harmatot rajtam isszák."
Nézd a libát, megnőtt nagyra,
úszik a sok szép pitypangba.
A kiscica nem ismeri,
megszagolni nem is meri.
Aztán nekibátorodik,
sárga szirmok közé bújik.
"Vidáman szállnak a lepkék,
szállni én is de szeretnék.
Nincsen szárnyam, ó, látjátok,
szárnyatok kölcsönadjátok."
"Nem adhatjuk, járj csak gyalog,
a százszorszép is itt ragyog."
Telefon csöng? Ilyen csodát!
Csönget a kék harangvirág.
"Itt a cica. Halló! Halló!
Indul már a szöcske-váltó?"
"Halló! Itt a nagy zöld szöcske.
Hárman futnak még a körbe."
Magasba néz fel a cica.
"A felhőkig érsz, almafa?"
Az almafa meg így susog:
"Nem felhők, virágok azok."
"Tarkák, mint én; seregélyek,
nem vagyunk mi tán testvérek?"
"Szép fa, mi a te neved, mondd!"
"Nyírfa vagyok" - susog a lomb."
"Fehér törzsed honnan kaptad?"
"Hajnalonként harmat mosdat."
"Én meg kicsi zöld gyík vagyok,
veled is eljátszogatok."
Félelmetes nagy az erdő.
"Mért fenyegetsz, zúgó fenyő?"
A kismókus karon fogja,
erre menjünk - bátorítja.
A szamóca meg ránevet:
"Gyere máskor is, ha lehet!"
A kiscica jól kifáradt,
kiskosárban talál ágyat.
Csönd, csönd! - hunyva már a szeme.
Holnap újra szól a mese.